Vasúttal Nagykovácsiba 5/4.

Folyt.

Még csodálnánk sokáig a messzeségbe nyúló csodálatos panorámát, de a villanyvonat robog tovább – s még mindig felfelé.

A Széchenyi-hegy megállót elhagyva, három perc sem telik bele, s elérjük a vasút meredek kapaszkodójának végét, a Melinda út megállót. Ha itt leszállnánk, alig pár perces sétával elérhetnénk a Széchenyi-hegy kilátóhelyét. De tovább utazunk, most már alig emelkedve, s egy perc múltán, a Denevér-árok mély völgyének felső szakaszán átívelő viaduktot elhagyva, a pálya 15. kilométerénél elérjük a vasútvonal legmagasabb pontját, a Jókai-berek állomást. A menetrend szerint még csak 29 perce indultunk el a Szent Gellért tértől, s máris a Svábhegyen vagyunk. Ez manapság szinte csoda! Idáig a vasút kétnyomsávos, ezután majd egynyomsávos kiépítésű lesz, s a szembejövő szerelvények az állomások kitérőinél kerülhetik el egymást. A fél-, illetve egyóránként közlekedő személyvonatok mellett még napi 5-6 tehervonat elkerülésére is kell számítani ezekben a kitérőkben. A tervek szerint valamikor a további szakasz is kétsávos lesz – mint mondják, majd a forgalomtól függ, hogy mikor. Itt már 360 méterrel vagyunk a tengerszint felett, nem messze az 1904-ben elhunyt Jókai Mór házától. Az író jóvoltából mindent tudhatunk a házról, amely mostanra nemzeti zarándokhellyé vált. Itt sok kiránduló és svábhegy-lakó száll le, innen a Svábhegy-város minden háza könnyen elérhető. Nincs messze ide a Svábhegyi Nagyszálló, mely nemcsak a városiakat, de a gyógyulni vágyókat is várja. Az ide érkezőket, az itt pihenőket, a kirándulókat számtalan kiskocsma, vendéglő várja.

De a mai napunkat vasutazásra szántuk, csak az ablakból gyönyörködünk a svábhegyi belváros apró kis parasztházaiban, emeletes úri villáiban. Ezúttal nem örülünk, hogy a gyorsvonat már indul is tovább. Innen kicsit lefelé, majd hosszan, közel vízszintesen zakatolunk tovább. A nagyszerű svábhegyi Szent László templomot alig 30 méterrel keletről elkerülve, máris a fogaskerekű vasút feletti hídon vagyunk. Balra alig hagyjuk el a Nádor-kút terméskő épületét, s mögötte a kis forrásházat, máris újra megáll a vonat a Nádor-kút megállóban. Innen már percenként van megálló a hegyen, sok kiránduló és hegyi lakó száll le és fel. De gyorsan kell le és felszállni, mert a villanyvonat máris robog tovább a szép XIX. Századi villák között. Alig egy perc múlva a hegyvidék másik fontos kútja feletti hegyoldalban, a Béla király út megállóban vagyunk. A megállót elhagyva a vasút kissé északnak fordul, és három perces utazás után megáll a Csillag-völgyet áthidaló magas viadukt elején, a Csillag-völgy megállóban. Aki a Csillag-völgyi üdülőfalut, a közismert Diogenesz-falvát (vagy ami a virágzásából megmaradt) akarja elérni, itt szálljon le, s egy kis kőlépcsőn ereszkedjen le a mély völgyben meghúzódó üdülőházakhoz. De nem kell lemenni, ha az Alkony úti nyaralókat vagy az apácazárdát kívánjuk elérni.

És már megyünk tovább, át az erdővel, gyümölcsössel borított Csillagvölgy nagy mélységét áthidaló viadukton, és mindjárt egy újabb viadukt következik, az alpesi tájakat idéző csodálatos Harangvölgy felett. A völgyben nincsenek nyaralóházak, csak az alsó részén látni egy erdészlakot, majd lejjebb két, sportolóknak fenntartott, kis síházat – és a völgy bejáratánál, a hegy oldalában, a nevezetes ’Sigray-féle nyaralót, a fatornácos parasztházát. Nem messze a ’Sigray-laktól látható a zugligeti iskola földszintes épülete, távolabb a Fácán üdülőtelep, a még mindig híres Fácán vendéglő, teraszával, és a körülötte lévő üdülőházakkal.

A harangvölgyi viaduktot elhagyva, jobb felől mindjárt feltűnik egy kis L alakú majorsági épület, a korábbi Czillich-, a mostani Zerkowitz-majorság. S már meg is álltunk a Disznófő-Fácán állomáson. A Fácán üdülőhöz lefelé kell ballagni, míg a Disznófő-forráshoz és vendéglőhöz felfelé kell egy kicsit kapaszkodni. Mindjárt a megálló felett van a mindig virágos Tücsök-rét, ahol a zugligetiek emlékezete szerint Szinyei Merse Pál Majális című képét festette. Bár művészettörténészek tudják, hogy a mester ezt a csodálatos életképét a németországi műtermében készítette, és ott a szobában a művész – érvelnek a zugligetiek – miért nem emlékezett éppen a Tücsök-rét pompás virágaira, ahol gyakorta megfordult. Akár a Tücsök-rétről készült a kép, akár nem, a rét ma is a csodálatos majálisra emlékeztet.

Folyt. köv.
(részlet Salamin András: Buda-hegyvidéki vasutak című könyvéből)